mert tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor, és nem jár tisztelet

Kissé szeles nálunk az idő

Pinson hadnagyok

Tegnap este hallottam egy történetet, egy közös, hm, ismerőssel kapcsolatban. Azt hiszem az ismerős, nem igazán jó szó, de maradjunk most ennyiben, vagy az ismerős tetszés szerint behelyettesíthető bármely magyar szóval. Akárhogy is az illetőt enyhén nagyon pszichiátriai eset barátosnéja felkereste, hogy fejéhez vágja, ha 25 évvel ezelőtt szerette volna, elvette volna, akkor most nem jutott volna idáig. Egész este nem tudtam megemészteni a történetet, nem csak az ismerős kiléte miatt, pedig először azt hittem.

Valójában mindenkinek van egy Pinson hadnagya, aki anno nem fejtett elég energiát - érzéseink szerint - a kapcsolatba, aki nem szerette őket eléggé, vagy sehogy, nem akarta őket, nem vette el őket és társai. Én is mondhatnám, hogy ha anno 15 éve G jobban szeretett volna, akart volna, akkor most nem itt ülnék, hanem ott, egy lökött gyerek társaságában és főzögethetném a melegben a tejbepapit... pont ezen rágódtam egész éjjel.

Aztán rájöttem, hogy hé, mi ez a baromság????

Rögtön kapcsolati szakértőnkhöz folyamodtam - 48. rész - ahogy Carrie is íjra: valahogy kitűnik, hogy ilyenkor sosem magunkban keressük a problémát, hanem rögtön valaki másban. Miért mindig a nő érzi úgy, hogy csalódott a férfiakban? És akkor egy radikális gondolat merült fel bennem: mi van ha erről nem a férfiak tehetnek? Ha egy bizonyos kor és kapcsolatszám után még mindig egy helyben toporgunk, akkor lehet, hogy a probléma forrás nem mr. ex?  Nem az azelőtti és nem is az azelőtti barátunk, hanem a hiba önmagunkban keresendő?

Nem hinném, hogy mi vagy ő itt a hibás, inkább csak abban lehetünk hibásak, hogy nem tudjuk a dolgokat elengedni, elereszteni, leválni. Avagy inkább úgy mondanám, ő abban volt hibás, hogy nem szeretett, én meg abban hogy igen. És akkor mi van? Ez nem hiba. A hiba itt a hiba. A hiba rossz szó. Egyszerűen azért nem tudjuk ezeket megemészteni, mert valójában senki hibája. Így alakult és pássz.

Azokat a nőket se tudom megérteni, akik azt várják, hogy halálra szenvedjék magukat a pasik miattuk és szakításuk miatt. Egy újabb primitív érzés. Miért lenne attól nekem jobb, ha neki szar? Csak mások általi érzelmekkel tudjuk definiálni magunkat és kapcsolatunkat?

Azokat se, akik csak pasikkal felszerelve, mintegy kiegészítőként, tudják elképzelni létüket. Plusz egy hülye ötlet.

Azokat se, akik minden szakítás után, azon rágódnak, biztos ők rontották el az egészet. Egy kapcsolat elbaszásához két ember kell, háló! Mehet ez is a levesbe.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy csak is kizárólag saját érzéseinkért vállalhatjuk a felelősséget. Az ha én szeretek, nem szégyen, nem is szégyellem. Ha a másik nem szeret, nem a mi hibánk, de az ővé sem. Ha túl lépett, hát túllépett rajtunk. Ha meg mi nem léptünk túl, hát sírjon a mi szánk, de jó lenne inkább összekapni magunkat.

Mert hát mi értelme van, ha 25 év után egymás fejéhez vágjuk, miért nem sikerült anno?

Én idén is megpróbáltam bepasizni

"Figyelj, azt hiszem, úgy korrekt, ha megírom, hogy nekem bejött az oldal, találtam itt egy lányt, akivel nagyon jól alakulnak a dolgok. Le is kapcsoltam az adatlapom társkereső opcióját. Ami nem azt jelenti, hogy ne leveleznék, esetleg majd találkoznék veled örömmel, de baráti alapon."

Egyébként egy nappal előtte még ő írt nekem...

Plusz egy

To Rome With Love

Holnaptól

Idén is Teszedd

Idén is lesz országos szemétszedési akció, bár mi nem másodikán, hanem most szombaton szedegetjük más szemetét. Vidéken. Noja.

A 13 legfeleslegesebb diploma pediglen:

színész

fotós

filmes

grafikus

építész

filozófus

angoltanár

újságíró

antropológus

turizmus-vendéglátás területén végzett

zenész

történész

politikatudományi diplomával rendelkező.

Szar ügy.

Juteszembe, a személyimet már írtam

Naja.

péntek 13.

Ezt nem is meséltem, valójában Micikés támán kívül nem igazán tudtam, azt hiszem, utóbbi időben mit mondani, de majd felfejlődök, szóval legutóbbi péntek 13-án egy rakás olaj dőlt az utcánkra, és nem jártak a buszok, felszálltam tehát a fogasra. Én utaztam a fogason. Én meg vagy 30 markos tűzoltólegény. Elég szürreális volt. Hogy mit kerestek azok ott...

Kedden a rabbi...

MNO röhejes képei

Úgy látszik az MNO-nál is van lejjebb, avagy, nem tudunk rajzolni, nincs stílusunk, de vicces és a másikat lejárató képet akarunk csinálni rovat legújabb gyöngyszeme:

Egyébként meg hihetetlennek tartom, hogy olyan állapotok uralkodnak itthon, amilyen, már nem is mennék bele, de mindenki azon bőszül, hogy a Smitti meg a Feri miket trógerkodott össze fiatal korában. Mintha ez meglepetés lenne, hogy a politikusok, úgy is mint gerinctelen férgek ifi korukban is azok voltak.... az lenne a csoda, ha nem.

Vizi kalandok folytatódnak

Nyilván, most hogy nem kell dolgoznom máma, megindult az eső és hideg van, semmihez sincs kedvem. Eddig az utóbbi két nap dögmelege úgy telt, hogy végig a Tüskevárat olvastam fel hangosan egy kölöknek, mert szombat délben odasasszézott hozzám, hogy tulajdonképpen ő a 20. oldalon tart és hétfőre kell befejeznie a kitöltött komplett olvasónaplóval, vagy ha ha nem, hát várják szeretettel újra ősszel a negyedik osztályban. Közben Kisvakond gyerekpályázatra alkottunk rajzokat másik halom kölökkel, egy harmadikkal meg virágos gyöngynyakláncot készítettünk, a negyedik fejemmel barátaimban tartottam online és telefonon a lelket, hogy mégsem olyan szar az életük, ahogy azt mondják nekik (vagy maguknak), egy ötödikkel a szomorú/kiborult/reménytvesztett/szorongó/gyászló munkatársaimat hallgattam, egy hatodikkal meg az alkoholista/nikotinista klienseket próbáltam lebeszélni a rosszról. De most tényleg, nincs idegesítőbb, mint egy buta liba, aki hatalmas pocakkal napi 20 szálat pöfékel el a szemem láttára.

Nem is emlékeztem már rá, hogy a Tüskevárnak ilyen csodálatos a nyelvezete. Nagyon tetszik.

Placcs

Hol is hagytam el a fonalat? Ja igen, elültettem a növénykéket, meg lefestettem ezt-azt, valahogy próbálom rendbe szedni a kertet, a házat, meg az életemet, de valahogy mindig minden megakadályozódik. Egyik este, miután lefestettem az ablakrácsomat, gondoltam, felrakom a szúnyoghálót, mert már nyitva lehet hagyni az ablakot éjjelre, oly meleg van, hát felraktam. Csak közben megcsúszott a létrától a mellette álló asztal, annak kitört a lába, felborult, a nyakamba öntve két teljes váza víztartalmát, a kisebbik ólomváza fájdalmas puffanás közepette semmisült meg a földön, virágok, ceruzák, gyöngyök, papírok szétszóródva vizesen állapodtak meg a szoba minden sarkában, én meg a romok felett toporogtam, arra gondolva, hogy hogy legyen az ember önálló női entitás, ha ilyenkor csak arra tud gondolni, hogy ha lett volna egy pasi, aki felszerelte volna...

De aztán arra jutottam, hogy akkor is így esett volna, mert nekem egy hapsi ne mondja meg, hogy szereljem fel a hálómat a rácsomra.

Meg és újul

Minden ok néküli boldogságomban tombolva megújítom a kertet is. Tegnap vettem egy pár növénykét a virágkiállításon, de úgy érzem, az idei felhozatal valahogy elég gyérre sikerült, nem is voltak sokan, vagy csak a '80-as retró számok riasztották el a népet. Úgy szeretnék egy japánkertet kialakítani, de nem hinném, hogy sikerül, mert nem vagyok elég pipifaxos hozzá, azért szép lenne. Nem tudom, mi boldogság rajtam, azt hiszem, annyiszor meg annyi ideig mondtam már a kis pácienseimnek ezeket a dolgokat, hogy magam is kezdem elhinni, már csak valaki kellene, aki velem boldog... hm.

Nem érdekel

Egyébként meg úgy döntöttem, nem érdekel a betegség. Bevettem hat marék rubofent, elszippantottam pár tasak neocitránt megszórva sztrepszilsszel és elmentünk Esztivel színházba. Woody Allen és Kern meggyógyított. (Jójó, tudom, nem szabad egyszerre sok gyógyszert  bevenni, de ez hülyeség, mert utána egész jól érzi magát az ember. Már miután kihányta a szétmart gyomra a felesleget.)

Holnap sürgősen rehabra kell mennem, jó lesz összeszedni magamat.

Míg ácsorogtam, bedöntöttem egy somlóit a Jégbüfében, rég jártam ott, hát hogy mennyire szar lett ott a somlói, borzasztó! Úgyhogy muszáj volt lemosnunk az ízt egy fagyikával.

A címkézés elmélet bizonyítéka vagyok, míg nem tudtam, hogy beteg vagyok, tisztára úgy értettem magam, hogy azért vagyok így magam alatt, mert az életem, a hülye dolgaim, satöbbi, nagyon érdekes az emberi agy, már ha nem fő szarrá a láztól.

Megint kezdődik?

A totális levertség és kedélybetegség oka: 38.9-es láz. Gondolhattam volna... Fájok.

Konkrétan

Nem hinném, hogy életemnek lenne bármi féle értelme.

1433*64

Tegnap három órán át gyakorlatoztattam Cit, hogy ötös kapjon pénteken a szorzásos dolgozaton, néha próbálok visszaemlékezni, vajon én sem értettem, hogy egy számot ezresre kell fel vagy le kerekíteni, akkor hogy is van az? Minden esetre a megértés örömére halálra társasjátékoztunk magunkat a többiekkel, csak a húsvéti puzzle, amit mi adtunk, no abból egy-két darab hiányzott, nem beszélve az alapból a játékokhoz lengyelül mellékelt tájékoztatóról.  Az a jó, hogy az ilyesmiben nem nagyon zavartatják magukat a gyerekek, ha a felnőttek nem is tudják megfejetni, még útmutatóval sem, a játékot, ők biztosan rátalálnak az útra két perc alatt. Aztán közben lementem túrni a titkos helyünkre Judittal, a pincébe, mert ott minden-féle adományból kapott drágaszágok vannak, és találtam zokni kötőtűket, amit egyszer láttam, hogy valamelyik plázában használt egy lány, csak akkor még nem tudtam, hogy az mi is az. Így most rögtön rávetettem magam a dologra, végül is csak külsőre lehet bonyolult, nagyjából úgy kell használni, mint a simát, csak körbe megyünk, azért felrajzoltam magamnak a kezdést, nagyon művészien, hogy biztos ami biztos, remélem, másnak is érthető a dolog:

Egyéb iránt kiderült, hogy főnöknőm nagy kreativitással megáldott ember, rá is kantatunk a zokni minták és gobelinek témájára, egyre jobban kedvelem, egyébként is egy végtelenül korrekt ember. Így a két év nihil után, már meglepődve veszi észre az ember, hogy az milyen jó.

Kedden volt egy kis riadalom, gyaloglásztam befelé, és közelítettem egy hatalmas-hatalmas füstoszlop felé, gondolkodtam is, hogy nem kéne sietni, ha éppen a házikónk az, ami hamvad a füstoszlop alatt, de "szerencsére", a mellettünk levő ház égett porig, három nap múlva nyitott volna, mint étterem.

Viszont a héten lejárt a személyim is, így élvezhettem néhány órát az okmányirodánk vendégszeretetét, bambulhattam rá a legújabb pénzpazarló kerületi kampányunkra, mindenhol ki van feszítve, hogy szedjék össze a kutyaszart, és ezért még külön demonstratíve sárga ajtókat sem átallottak elhelyezni kerület szerte megspékelve egy-egy szerencsétlenül toporgó fiatal leánykával, ki gondolom szóba próbál elegyedni az utca emberével, hogy mi a helyzet szarügyileg. Az azért szar tényleg, hogy új személyinél mindig új szám jár, így most jelentgethetem körbe a fél világot, hogy ki tart az új villogomra igényt, már ha igényt tart valaki is... A polgármester neje meg gyermekei is most keresték fel útlevélügyben az irodát, ott pattogott az irodafőnök jobbra-balra, hogy mihelyst megérkeznek, mindenki dobjon el mindent, és kattintgassák a gyerekeket...

Viszont egyre inkább tavasz van a kertben (csak esik).

A Jobbiknak, úgy nézem, már megint elgurult a gyógyszere, lehet nekik tényleg fel kéne írni orvosilag egy kis füvet... jut eszembe, vajon azt lehetne, hogy ne szólítsanak el folyton a külföldiek a Szimplában, hogy hol lehet itt spanglit kapni? Bahh... Vagy olyan füvezős fejem van? Nemá!

Cicu